Avatar Wiki
Advertisement

Zaheer kíméletet nem ismerő bűnöző volt, de ha nem volt szükség erőszakra, igyekezett visszafogni magát.

Zaheer egy nem-idomárnak született férfi, aki az együttállás hatására levegőidomárrá vált. Veszélyes bűnöző, aki egy anarchista társaság, a Vörös Lótusz tagja volt, amely a világ vezetőit akarta megbuktatni. Zaheer az egyetlen ismert légidomár a történelemben, akár ezzel a képességgel született, akár később tett szert rá, aki rossz célra fordította különleges képességét. Életét ugyanis arra tette fel, hogy harcoljon a világ kormányai ellen, akik szerinte elnyomásban tartják az emberiséget és az Avatárt is ellenségének tekintette, mert hite szerint az Avatar az, aki ezt a világrendet őrzi.

Mivel már nem-idomárként is tanulmányozta Laghima guru, a történelem egyik legnagyobb légidomár mesterének tanait, Zaheer idomárként képessé vált arra, hogy feltárva a levegőidomítás több évezredes titkait, szert tegyen a repülés képességére, Laghima után másodikként.

Advertisement