Avatar Wiki
Advertisement
Yakone smirking

Bár a sunyi vigyorából ítélve már készen állhatott a terve, Yakone hihetetlen önfegyelemmel várta ki a tárgyalás végét, mielőtt akcióba lépett volna.

Yakone az Északi Víz Törzs tagjaként képzett vízidomár volt és a történelem kevés számú ismert véridomárjainak egyike. Yakone egész életében a bűnözésből élt, és emellett nagy hatalomra tett szert: ő volt Köztársaságváros bűnözőinek teljhatalmú vezetője, aki hosszú éveken át uralta a város alvilágát. Mikor a sokadik alkalommal fogták el a hatóságok, és egy perben életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték, ritka (és tiltott) képessége segítségével megszökött rögtön az ítélet kihirdetése után, de Aang Avatar megakadályozta a szökési kísérletet és örökre megfosztotta Yakone-t az idomítási képességétől. Börtönbe került, de onnét megszökött. Yakone ezután elhagyta Köztársaságvárost és hazatért szülőföldjére, az Észak-sarkra. Itt családot alapított, és megpróbált átlagosan élni, de szívében egyre a bosszút forralta az Avatar ellen. Amikor születendő fiairól kiderült, hogy vízidomárok, úgy vélte, hogy hamarosan kielégítheti bosszúvágyát és elkezdte megtanítani fiait a véridomításra. Kijelentette nekik, hogy az életüknek semmi más célja nem lehet, mint hogy bosszút álljanak őérte az Avatáron, aki tönkretette az életét. A bosszú reménye azonban elszállt, amikor az idősebbik fia, Noatak  fellázadt ellene és elhagyta a családot, mivel a kisebbik fiú, Tarrlok eleve nem akart véridomár lenni. Yakone néhány évvel később meghalt, de fiai mégis a bosszú eszközévé váltak az események alakulása folytán.


Aang energybending Yakone

Aang nem hagyta, hogy Yakone egérutat nyerjen, utolérte, és kemény küzdelem után, az Avatar Állapotba belépve, elvette az idomítási képességét, hogy örökre leállítsa a bandafőnököt.


Yakone's new face

Yakone végül mégis sikeresen meglépett börtönéből, és egy műtét során új arcot nyert, hogy új életet kezdhessen az Északi Víz Törzsben.

Advertisement