Avatar Wiki
Advertisement
Lady Tienhai

Tienhai az emberi civilizáció barátja volt, és támogatta az emberek és szellemek együttélését. Az emberek iránti csodálata odáig vezetett, hogy képes volt lemondani a halhatatlanságáról is, hogy a körükben élhessen.

Tienhai egy emberformájú, nőnemű szellem, aki a későbbi Föld Királysága egyik tengerparti területét óvta még Raava idejében, az Avatárok előtt. Barátja és őrzője, Öreg Vas kitartott mellette egészen addig, míg az általuk óvott területen letelepedett emberek bele nem kezdtek Tienhai imádatába. Öreg Vas ekkor elfordult Tienhaitól, akit egyre jobban lenyűgözött az emberek világa, alkotásaik. Felvette azt a szokást, hogy évente egyszer emberi alakot öltve bejárta a várost, hogy gyönyörködjön az emberi civilizációban. Egyik ilyen alkalommal felfigyelt a város hercegére, akibe szerelmes lett. Ennek hatására feladta halhatatlanságát és immár véglegesen halandó emberré változott, hogy a szeretett férfi mellett lehessen. Összeházasodtak és boldogan éltek. Tienhai halála után Öreg Vas alkut kötött Yangchen Avatárral, melynek értelmében Yangchen minden évben tiszteletadását fejezi ki Tienhai szobra előtt, Öreg Vas pedig viszonzásul békén hagyja a várost, amely egyébként szúrta a szemét, ő ugyanis Tienhaitól eltérően nem szerette az emberi civilizációt.

Yangchen eltávozása után az eredetileg Tienhai emlékére bemutatott tiszteletadó ceremóniából lett a Yangchen Fesztivál, amit a Levegő Nomádjai egészen a százéves háború kezdetéig minden évben megrendeztek.

Advertisement