Avatar Wiki
Advertisement
Fire

A Tűz Népének jelképe, egyúttal a hadsereg jelzése is.

A Tűz Népe a világ négy népének egyike, amelynek idomár tagjai a tűz elemét birtokolják. Raava idejében alakultak ki, amikor még a népek különböző oroszlánteknősök hátán éltek, és csak kölcsönbe kaphatták meg az elemeket. Az Avatárok korszakában a Tűz Népe technikailag a legfejlettebb néppé vált, ipari nemzetként tekintettek rájuk. Ipari potenciáljukból bőven tellett arra, hogy erős, jól felszerelt hadsereget hozzanak létre, és egy terjeszkedni vágyó uralkodójuk, Sozin, támadást indított a többi nép ellen Roku tiltakozása ellenére is. Ezzel indult meg a százéves háború. A háború során elpusztították a Levegő Nomádjait, mert Sozin tudta, hogy a következő Avatar közöttük fog megszületni, de törekvése nem járt sikerrel, mivel Aang éppen megszökött a szerzetesektől és hibernálta magát. Támadások érték a későbbiekben a Víz Törzseit és a Föld Királyságát is, ez utóbbi területén sok gyarmatot hoztak létre. A Déli Víz Törzsből pedig az évek folyamán végrehajtott támadások során eltűnt szinte az összes vízidomár: elestek vagy fogságba kerültek. Az utóbbiak közé tartozott Hama is, aki kifejlesztette a véridomítás képességét, és ezzel állt bosszút a Tűz Népének tagjain.

Miután Aang és szövetségesei véget vetettek a háborúnak, a Tűz Népe, élén Zukóval, vezekelni kezdett az elkövetett bűnökért. Aang életének hátralevő részében a Tűz Népe barátságban állt az Avatárral és a világbéke megszilárdításán munkálkodott. Az Egyesült Köztársaság haderejébe, az Egyesült Erőkbe a Tűz Országából is jelentkeztek katonák szép számmal. Manapság a Tűz Népe a békés élet örömeit élvezi és elutasítja a felesleges erőszakot, a hódító célú háborút.

Érdekességek[]

A Tűz Népe egyértelműen a való világbeli Japánnak feleltethető meg, mind iparosodottság, mind a katonai potenciál tekintetében. Japán a két világháború között valamint a második világháborúban is agresszív hóditásokat folytatott Ázsiában az ipari termelés fenntartása miatt, éppúgy, ahogy a Tűz Népe is lerohanta szinte az egész Avatar világát. Viszont ahogy Japán, úgy a Tűz Népe is előbb-utóbb szakított a militarizmussal és elfoglalták helyüket a világ békés nemzetei között.

Advertisement