Avatar Wiki
aNincs szerkesztési összefoglaló
Címke: Vizuális szerkesztés
(Kategóriák hozzáadása)
6. sor: 6. sor:
   
Három évvel később Hiroshi elkezdett próbálkozni azzal, hogy ismét felélessze a kapcsolatát lányával. Asami eleinte mereven elzárkózott, de később hajlandó volt egyre többször meglátogatni apját a börtönben. Fordulatot hozott Kuvira támadása Köztársaságváros ellen. Lin Beifong rendőrfőkapitány ekkor ugyanis úgy döntött, hogy ideiglenesen kihozza a börtönből Hiroshit, hogy segítsen az Avatar Csapatnak a tanácsaival. Hiroshi ki is talált egy veszélyes, mégis sikerrel kecsegtető módszert Kuvira óriás robotjának megállítására: plazma pengékkel felszerelt repülő robotokat épített. Asami az apjával együtt vett részt a küldetésben, amikor megpróbáltak lyukat vágni a robot testén, hogy aztán bejuttathassák Korráékat. Azonban Hiroshi odaveszett, amikor az óriás robot odacsapott a kezével. Asami ekkorra már teljesen megbocsátott mindenért édesapjának és rettenetesen fájt neki a halála.
 
  +
[[Kategória:Nem-idomárok]]
  +
[[Kategória:Köztársaságvárosiak]]
  +
[[Kategória:Az egyenlőségi mozgalom fontosabb személyiségei]]

A lap 2018. július 20., 00:23-kori változata

Sato Hiroshi egy üzletember volt Köztársaságvárosban, a Jövő Iparának alapítója. A Tűz Népéből származott, bár ő maga nem volt idomár. Felmenői voltak a százéves háború alatt az első gyarmatosítók a Föld Királyságában. Hiroshi szegény családban született, de tele volt nagyratörő tervekkel az anyagi boldogulást illetően. Miután találkozott egy emberrel, aki hajlandó volt felkarolni őt, Hiroshi megvalósíthatta elképzeléseit és a kapott pénzösszegből létrehozta saját vállalatát, a Jövő Iparát, hogy valóra váltsa nagy álmát, az olcsó népautó gyártását. Ez az elképzelés bejött, a Satomobil minden más gyártó termékeit kiszorította.

Az évek folyamán családot alapított, feleségül vett egy szintén Tűz Népéből származó nem-idomár nőt, Yasukót, és született egy leányuk, Asami. A lány még kicsi volt, amikor az Agni Kai Triád, egy tűzidomárokból álló bűnbanda megtámadta a Sato-birtokot és az incidens során meggyilkolták Yasukót. Hiroshit összetörte ez a csapás, és onnantól kezdve titkos gyűlöletet érzett az idomárok ellen, amiről még Asaminak sem volt tudomása. Hiroshi arra törekedett, hogy fiús nevelést nyújtson lányának, hogy az bármikor megvédhesse magát, ennek érdekében kiskorától fogva önvédelmi órákra küldte őt. Asami örökölte apja technikaszeretetét is, az üzletbe is egyre jobban beleásta magát.

Mikor az egyenlőségiek színre léptek, Sato Hiroshi úgy érezte, ez a csoport képes lesz megtörni az idomárok hatalmát, elnyomó rendszerét, amelynek, hite szerint, felesége is áldozatul esett. Titokban melléjük állt, és segítette törekvéseiket, tőkét adott a céljaikra és különféle eszközöket, fegyvereket fejlesztett ki számukra, például az elektromos kesztyűt és a mechákat. Hiroshi színleg elvállalta, hogy szponzorálja a Tűzmenyéteket, de titokban nagy haragot érzett amiatt, hogy a lánya beleszeretett a tűzidomár Makóba. Mikor Asami és az Avatar Csapat számára is nyilvánvalóvá vált, hogy Hiroshi az egyenlőségiekhez tartozik, Hiroshi megpróbálta meggyőzni a lányát, hogy álljon mellé, de Asami erre nem volt hajlandó, nem akart osztozni apja gyűlöletében és megtagadta őt. Mikor Korra Amonnal harcolt, Asami is összecsapott apjával és legyőzte őt. Hiroshi börtönbe került az egyenlőségiekkel való kapcsolata miatt, a vállalat sorsa pedig kezdett rosszra fordulni.