Avatar Wiki
Advertisement
Kori Morishita

Kori szenvedélyesen védelmezte családját és szülővárosát, ráadásul kiállt mindkét népe mellett, melyekből származott.

Kori Morishita egy multikulturális családból származó lány volt, apja tűzidomár, anyja földidomár. Kori földidomárnak született, de mindkét nép tagjának vallotta magát. Lakóhelye Yu Dao volt, az első gyarmati város a Föld Királysága területén, amelyet a Tűz Népe alapított.

Kori békésen élt városában egészen a százéves háború végéig. A háború befejeződése után Zuko, az új Tűz Ura megállapodott Aanggal és a Föld Királyával, hogy meg fogja szüntetni a Tűz Népe összes gyarmati települését, amely a Föld Királysága területén fekszik. Ezek közül Yu Dao tekintett vissza a legrégibb múltra. Ebben a városban megszokottnak számított a Tűz Népe és a Föld Királysága polgárai közti vegyes házasság, ilyen házasságból származott Kori is. Amikor Kori megtudta, mire készül Zuko, fel volt háborodva, hiszen szülővárosa léte forgott veszélyben. Elhatározta, hogy megakadályozza a gyarmati város megszüntetését. Vakmerő tervet eszelt ki.

Kori Morishita elutazott a Tűz Országának fővárosába és egy éjjel belopózott a királyi palotába. Megpróbálta megölni Zukót, de ő keményen ellenállt, végül a palota őrsége fogta el a lányt. Korit visszavitték Yu Daóba, miután Zuko úgy döntött, hogy megkegyelmez a lánynak. Csakhogy Zuko is vele ment.

Yu Daóban Zuko felkereste a polgármestert, aki nem volt más, mint Kori apja. Morishita úr bocsánatért esedezett a lánya tette miatt, de a Tűz Ura szerint a város megérdemelte volna, hogy porrá égesse. Végül elállt ettől a tervétől. Morishita úr árulónak bélyegezte Zukót, amitől Zuko dühös lett és a polgármesterre támadt. Ekkor a polgármester felesége földidomítással a férje védelmére kelt. Zuko megdöbbent. Látta, hogy milyen sok vegyes család él a városban, akik generációk óta együtt vannak. Ennek hatására úgy döntött, hogy megvonja a támogatását a Harmónia Helyreállítási Mozgalomtól. Emiatt fegyveres összecsapás fenyegetett, ugyanis a Föld Királysága-beli szabadságharcosok el akarták érni a Tűz Népe gyarmatainak megszüntetését, míg a Tűz Népébe tartozók meg akarták ezt gátolni.

Miután nagy nehézségek árán sikerült megakadályozni a nagyobb háborút, a felek tárgyalóasztalhoz ültek. A tanácskozásokon Kori is részt vett. A résztvevők úgy döntöttek, hogy a város a helyén maradhat, viszont egy új vezetést kell létrehozni, benne a Tűz Népe és a Föld Királysága polgáraival. A koalíciós városvezetést Kori mutatta be a város népének.

Advertisement