Avatar Wiki
Advertisement

Három Kemurikage az eredetiek közül...

A kemurikage-k nőnemű szellemek, akik a Tűz Népe megalakulása előtti évszázadokban, a széttagolt Tűz Szigeteken, a hadurak ellen tevékenykedtek. Később a Tűz Népe folklórjának szerves részeivé váltak, velük ijesztgették a szülők a rosszalkodó gyermekeket.

Mielőtt az egyesült Tűz Népe létrejött volna, a szigeteket különféle hadurak irányították, akik szinte folyamatosan háborúban álltak egymással. Közülük a legkegyetlenebb Toz volt, aki a legtöbb település felett uralkodott. Évi adót követelt a falvaktól, de az egyik falu ezt megtagadta, amivel kiváltották Toz haragját. A hadúr elhatározta, hogy felprédálja a falut. Toz katonái övön aluli ütést mértek a falusiakra, elrabolták a gyermekeket. Az anyák eszüket vesztették a fájdalomtól, így is haltak meg.

Később, a szomorúságba belehalt anyák szellemei feltűntek az anyagi világban és bűnei miatt zaklatni kezdték Tozt és hadseregét. Ugyanazt csinálták, amit egykor velük tettek: gyermekeket raboltak el. Tozt az emberei hamarosan magára hagyták a szellemektől félve. A szellemek még századokon keresztül nyugtalanították a többi hadurat is, egészen az első Tűz Ura trónra lépéséig, aki véget vetett a hadurak korának. Ezután a szellemek többé nem mutatkoztak az anyagi világban. A Kemurikage az évszázadok során lassacskán a Tűz Népében továbbélő legendák egyike lett.

Aang idejében, a százéves háború után hírek érkeztek arról, hogy a Tűz Népében kisgyerekek tűnnek el gyanús és rejtélyes módon. Az emberek a Kemurikage szellemeket gyanúsították. Zuko segítséget kért Aangtól, mivel a közhangulat egyre inkább ellene, az új Tűz Ura ellen fordult, aki láthatóan nem képes megvédeni alattvalóit. Aang utánajárt az eseteknek, és kiderült, hogy valójában nincs szó szellemekről, hanem emberi hatalom áll a háttérben: az Új-Ozai Társaság és a vele szövetkezett egyének. Aang ugyanis megidézett egyet az eredeti Kemurikage-k közül, aki elmondta a szellemek történetét, és azt is, hogy ők már évezredek óta nem jártak az anyagi világban, tehát nem ők a felelősek a gyermekek eltűnéséért. Az állítólagos Kemurikage-k Azula és néhány társnője voltak, akik szívesen vállalkoztak arra, hogy szellemnek adják ki magukat és a maguk hasznára fordítják a Tűz Népében közkeletű legendát. Ők voltak az Új-Ozai Társaság cinkosai, akiknek célja Zuko megbuktatása volt, a népharagot is felhasználva.

...és az ál-Kemurikage-k, amint elrabolják egy rendőr gyermekét.

Advertisement