Avatar Wiki
Jee

Jee, mivel javakorabeli férfi volt, nem örült annak, hogy egy arrogáns serdülő fiú parancsainak kell engedelmeskednie.

Jee hadnagy egy rangidős tengerésztiszt volt Zuko hajóján, míg a herceg száműzetését töltötte hazájától távol. Jee nagy tehetséget mutatott a tűzidomításban, az éneklésben és egyes hangszerek megszólaltatásában is. A herceget sokáig ki nem állhatta elviselhetetlen modora miatt, emiatt néha vitáik is voltak.

Jee-nek már elege volt abból, hogy egy száműzött herceg dirigáljon neki, és az Avatar üldözésébe is kezdett belefáradni. Ezért amikor látta, hogy Zuko nem hallgat tiszteletreméltó nagybátyja, Iroh szavára, elpattant nála a húr. Jee a saját fülével hallotta, amikor Iroh figyelmeztette unokaöccsét, hogy vihar közeleg abból az irányból, amerre tartanak, de Zuko kereken kijelentette, hogy neki nem számít a legénység testi épsége. Az első tiszt ekkor elveszítette türelmét, és kimondta mindazt, amit addig nagy nehezen magában tartott. Nyíltan megmondta a véleményét Zuko hercegnek, hogy semmit nem tud a tiszteletről, hiszen hitványul bánik a legénységgel és a több megbecsülést érdemlő nagybátyjával is. Jee Zuko szemébe vágta, hogy egy száműzött herceg, amitől Zuko nagyon dühös lett, és a két férfi csaknem egymásnak rontott. Irohnak kellett közbelépnie, hogy ne legyen tűzharc kettejük között.

Jee and Zuko

A Jee és Zuko között egyre növekvő feszültség kis híján valódi harccá fajult.

Később, a fedélközben Jee a legénység más tagjaival poharazgatott, és hangosan szidta Zukót, amikor Iroh éppen arra járt, és megkérdezte, csatlakozhatna-e. Miután leült közéjük, Iroh elmesélte a legénységnek, miért is száműzték Zukót a Tűz Országából, és hogyan szerezte a sérülését. Mindezeket hallva Jee nagyobb megértéssel kezdett lenni a herceg iránt, akiről egyébként azt gondolta, hogy gyakorlatozás közben érte baleset.

Miközben már javában tombolt a vihar, a hajóba villám csapott. Jee hadnagy és a többiek a fedélzetre siettek, hogy felmérjék a károkat, amikor látták, hogy fent a parancsnoki hídon a kormányos bajban van. Jee sietve felmászott a hídra, hogy segítsen rajta, de a kormányos már nem bírt tovább kapaszkodni, és zuhanni kezdett. A közben szintén felfelé mászó Zuko kapta el időben a kormányos kezét, akit végül szerencsésen lehoztak a hídról. Iroh parancsot adott, hogy azonnal forduljanak irányba a vihar közepe felé, ahol már kellően kitombolta magát. Ahogy előtte Jee, úgy most Zuko is békülékenyebbé vált, és bocsánatot kért nagybátyjától, amiért semmibe vette a korábbi figyelmeztetését.

Pár hónappal később Jee-t és a legénység zömét Zhao a saját szolgálatába kényszerítette, amikor az Északi Víz Törzs megtámadására indult.